Responsive image

Radnai Ádám

Sakkozóként FM (FIDE Master), sakkoktatóként pedig FT (FIDE Trainer) címmel rendelkezem.
Gyermekkorom óta szenvedélyesen foglalkozom a sakkal.
Ifjúsági éveimben több alkalommal szereztem országos bajnoki címet. Legmagasabb FIDE értékszámom 2371 volt.
Az elmúlt évtizedben a hangsúly az életemben egyre inkább a sakkoktatás és a komplex, polihisztor szemléletű tevékenységek szervezése, népszerűsítése felé fordult.
Ez idő alatt tanítottam egyénileg, kiscsoportosan, illetve nagyobb csoportokban is, dolgoztam gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt.
Saját sakkiskolám a ChessProducer, mely szerint a sakkot 20ága alapján életformaként értelmezzük. Ifjú tanítványaim közül többen is kiemelkedő eredményeket értek el – több országos bajnok és dobogós helyezett került ki közülük. Nagy öröm számomra, hogy a Hüsi oktatói csapatához csatlakozhattam, hiszen szívügyem az utánpótlás nevelése!


Szentgyörgyi Sándor

Szentgyörgyi Sándor vagyok.6 évesen ismerkedtem meg a sakkal.Hétvégi családi összejöveteleken a rokonságom férfi tagjai sakkoztak.
Én kisgyerekként ellestem a szabályokat.Szép lassan én is bekapcsolódtam és eljutottam odáig,hogy meg is vertem őket.Az általános Iskolába senki nem sakkozott.Ezért nem tudtam űzni a sportot.Akkoriban nem volt lehetőség arra,hogy szüleim elvigyenek egy sakkegyesülethez.
Mikor munkahelyemen elhelyezkedtem (19 évesen) abban az időben sikerült a Tabáni Spartacus csapatához bekapcsolódnom.Haág Ervin,Rövid Kálmán,
Németh Zoli és sokan mások el kezdtek tanítani a versenyszerű sakkra.Haág Ervinnel sikerült egy kissebb sakkbarátságot is kötnünk.Most már tudom,azt hogy Ervin bácsi sakksztorijait ma már kincsként könyvelhetem el.
Sakkozóként legnagyagyobb sikerem,hogy bekerültem a Hallássérültek sakkválogatottjába és ott játszhatom. Játék mellett 2006 tól edzősködésbe is kezdtem.
Annyira megtetszett ez a világ,hogy 2014 november 28-án levizsgáztam a Semmelweis Egyetem testnevelési és sporttudományi kar előtt és sakk edző lettem.
2019-ben kerültem a Hüsi csapatához.Az akkori elnökkel jó barátságba is kerültem és elkezdtem az edzősködést a Hüsiben.
Sajnos Valis János tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Budai Dávid lett az új elnök és neki köszönhetően a mai formájában fennmaradhatott a HÜSI. Edzőként a legfontosabbnak a jó hangulatú ,tartalmas edzéseket tartom.A gyerek játszva tanuljanak meg sakkozni.


Szabolcsi János

Szabolcsi János vagyok, nyugdíjas magyar-francia szakos tanár.
Mint sakkozó, a nemzetközi mesteri címig, 2475-ös értékszámig és néhány magyar
csapatbajnoki címig jutottam el. Mint edző 5 éve dolgozom. Nagymesteri címet szerzett korábbi tanítványaim: Polgár Judit,
Polgár Zsófia, Gara Anita, Gara Tícia, Varga Zoltán, Fogarasi Tibor, Antal Gergely, Robert Fontaine. Őket általában
9 és 14 éves koruk között tanítottam. Legjobban az 1500 és 2000 élő közötti fiatalokkal szeretek foglalkozni.
A Központi Sakkiskola első igazgatójaként dolgoztam 2006 és 2010 között.
Sok cikket és néhány sakk-könyvet írtam (utóbbiakat néhai jó barátommal, Kállai Gábor nagymesterrel.)
A HÜSI-ben már korábban, a 90-es évek végén voltam edző és vendégjátékos. Próbálok segíteni a Valis János halálával keletkezett űr betöltésében.


Horváth Antal

Horváth Antal vagyok. 9 éves korom óta sakkozom, ez a szép játék pedig azóta is szenvedélyem.
Több évnyi versenyzés során sikerült elérnem a 2000 pontszám fölötti eredményt.
Mielőtt Budapestre költöztem az Orosházi Sakk Egyesületben játszottam, most a Hűvösvölgyi Sakkiskola Sport klub versenyzője és edzője vagyok.
2015-ben szereztem meg a sakkedzői képesítésemet. 2020-ban elvégeztem a Magyar Sakkszövetségnek a Sakkoktatói licenszét.
Több, mint 6 éve tartok gyerekeknek edzéseket, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Néhány HÜSIS sakktáborban is dolgoztam edzőként. A célom, hogy minél több érdeklődő gyerekkel megszerettessem a sakkot,
ezáltal nekik is ugyanannyi örömöt szerezzen ez a szép játék, mint nekem diákként, így építve a jövő sakkozó generációját.


Kőrösi-Szabó Balázs

Edzősködéssel 2011-ben kezdtem foglalkozni Debrecenben. Edzőtársaimmal rövidesen megalapítottuk a Bajnok Sakkiskola Sportegyesületet,
melynek alelnöke voltam. 2014-ben sakk sportedző oklevelet szereztem.
2015-ben Budapestre költöztem és az MTK csapatában edzősködtem. 2017-ben Sanghajba költöztem és a Shanghai Chess Academy
csapatában vállaltam edzői munkát. 2018-ban visszaköltöztem
Budapestre és egészen a Covidig folytattam az edzősködést.
A járvány lecsengése után kezdtem újra edzői munkákat vállalni. Nagy örömömre szolgál, hogy a Hüsi SC sorai közé fogadott, hiszen gyerekkori barátaimmal,
edzőtársaimmal együtt dolgozhatok az utánpótlás nevelésben.


Kapcsolat

Email címed:


Tárgy:


Üzenet:


Budai Dávid (Elnök):

06307761838

Tagdíjak átutalása:
A HÜSI SC bankszámlaszáma: 16200223-10184640
Támogassa adója 1%-val!
A HÜSI SC adószáma: 18061000-1-41
A HÜSI SC hivatalos címe: 1023 Budapest, Daru utca 3.


Kövess Minket: